Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány
|
|
Gyerekjóga tábor #Galagonyaház 2018. 3. nap délelőtt
Ma egy kicsit megnehezítette a dolgunkat az időjárás, ez a borongós, esős, őszies idő. Mindenki sokkal fáradtabban érkezett ma reggel, az ovisok, a sulisok, és hát mi magunk is. Sejtettük, hogy ma csak valami könnyedebb foglalkozást tudunk megvalósítani a gyerekekkel. Szerencsére maga a megérkezés, egymásra és játékra találás ma is könnyen ment, mondhatni rutinosan :) Új párok és csoportok is születtek. Jó volt látni, hogy kicsik és nagyok is konfliktusmentesen tudtak együtt és egymás mellett létezni, játszani. Öröm volt számomra, hogy a gyerekek telefon és TV nélkül sem unatkoztak, mindenki talált magának elfoglaltságot: vagy magában vagy párban vagy csoportban, minimális rásegítés kellett: osztottunk új színezőket, ölbe vettük a kicsiket, játszottunk-bolondoztunk velük, kezdeményeztem egy intuíciót tesztelő-fejlesztő kocka-dobós-megtippelős játékot is. A nagyok persze azonnal a tegnapi zombi kidobóst szerették volna folytatni, de az eső miatt minden csupa víz volt odakinn, így nem mehettek ki, aminek persze nem örültek - ez is kis nehezítés volt a napban. A tízórai után az ovisok kezdték a jógát, a sulisok pedig az alkotást. |